A műhely
A Dalszerelőműhely 2021 szeptemberében indult, helyszíne Budapest legkedvesebb kulturális intézménye, az ISON. Félévenként négy dalt tolunk a műhelybe 90 percre, de olykor tartunk egész napos előadássorozatokat (ilyen volt a 2024-es Taylor Swift Akadémia, illetve a 2025-ös MagyarRapNap), illetve igény esetén szervezünk privát dalszereléseket előre egyeztetett időpontban középiskolás vagy egyetemi (vagy bármilyen más) csoportoknak.
A Dalszerelőműhely 2021 szeptemberében jött létre. A műhely otthonául szolgáló ISON programigazgatójával, Somogyi Hédivel közösen kidolgozott terv szerint eredetileg középiskolások számára fenntartott program lett volna, amelynek keretében interaktív módon foglalkozunk popszámokkal, de a felnőtt lakosság olyan örömteli tolongásba kezdett a popzenetudomány garázsajtaja előtt, hogy végül úgy döntöttünk: két sávban fog haladni a műhely tevékenysége. Havi rendszerességgel tartunk nagyközönségnek szóló alkalmakat, amelyek során 90 percben elemzünk egy-egy dalt, ugyanakkor előre egyeztetett időpontokban fogadunk középiskolás, egyetemi (vagy bármilyen más) csoportokat is privát dalszerelésekre.
Hogy mi történik a popszámokkal a Dalszerelőműhelyben?
Ugyanaz, ami az autószerelő műhelyben az autókkal. Szétszedjük és újra összerakjuk őket. Persze, amíg az autószerelő egy szakma, a dalszerelő nem az, úgyhogy ebben az esetben a műhelyt Fazekas Gergely zenetörténész, a Zeneakadémia tanára vezeti. A cél az, hogy megértsük, mi történik a zene „belsejében”: hogyan működik egy-egy dalban a kardántengely, a karburátor és a gyújtógyertya, vagyis olyan kérdésekre keressük a választ, hogy miként kapcsolódik egymáshoz szöveg és zene, mitől lesz izgalmas (vagy éppen kevésbé izgalmas) egy dallam, hogyan áll össze a hangzás és a harmóniavilág, mi adja egy-egy dal varázsát. Spoiler: az utolsó kérdésre természetesen nem tudunk válaszolni, de a zene varázsára rákérdezni akkor is izgalmas. A foglalkozásokon való részvételnek nem feltétele a zenei előképzettség, két nyitott fülön kívül más segédeszközre nincs szükség (zeneesztétikai csavarhúzót, fogót, kompressziómérőt biztosítunk). A Dalszerelőműhely garanciát vállal azért, hogy a szétszedett dalokat az egyes alkalmak végén épségben szolgáltatja vissza a rajongóknak.